Őrült applikációk

Őrült applikációk
2018-03-02 BestByte

Csemegézzetek következő gyűjteményünkben a legkülönbözőbb és kevésbé ismert Android-os és iOS-es app-ekből.

A Pocket Heat (iOS) nevű applikáció arra szolgál, hogy túlpörgesse a telefonodat és az így a keletkezett hővel mobilod kézmelegítővé válik a zsebedben. Persze ez nem tesz jót a hardvernek, így hamar be is szüntették ezt a funkciót, s a mostani verzió már csak képi- és hanghatásokkal, pszichés módon próbálja elérni, hogy kevésbé fázz a nagy hidegben.

 app3

Vajon hasznosnak találnál egy férfiaknak szóló hangulatkövetőt?Persze nem arról van szó, hogy a sajátjukat követi, hanem a barátnőjükét, segítve így elkerülni egy-egy rossz randit vagy épp elővigyázatosságra int, hogy mikor bánjanak óvatosabban a párjukkal. Az applikációt persze komoly kritika érte, hisz azontúl, hogy a nők számára bántó, egyszerre párhuzamosan több barátnőt is trackel-hetünk vele! (iAmAMan – iOS).

A gyerekeknek sincs kegyelem…

A Baby Shaker (iOS) nevű játék célja, egy síró csecsemő megnyugtatása úgy, hogy szinte kirázzuk a lelkét. Még a megjelenésének hónapjában betiltották.
A Phone Storyban (iOS) pedig fegyveres katonákkal kell gyermekeket bányamunkára kényszerítenie a játékosnak. Nem meglepő módon, ezt is betiltották pár nappal megjelenése után.
Háziállatod már szinte a gyermeked? A Pet Baby App (iOS) használói bizonyára így vannak vele, mely „állat-gyermekké” változtatja kedvencedet, úgy, hogy összemossa a fényképét egy emberi kisbabáéval.

Tartsd távol a rossz gyerekeket a pázsitodról. Az app elvileg egy magas frekvenciájú hangot küld, mely a felnőttek számára alig hallható, a tinikre azonban idegesítő hatással van – legalábbis az app ezzel a leírással szeretne teret hódítani. (Annoy-A-Teen – iOS).

Bizonyítsd be, hogy gazdag vagy! Aki letölti az elérhető legdrágább applikációt, az jegyet vált a gazdagklubba. A 133 000 Ft értékű app megvásárlása csupán azt a célt szolgálja, hogy megmutasd, megteheted, egy virtuális fénylő drágakövet kapsz érte a tagságod mellé.
(I Am Rich, iOS-re betiltották, Androidra mai napig elérhető).

app4

Talán még hasznos is lehet

Számos applikáció elérhető annak érdekében, hogy időszakosan zárolj bizonyos kontaktokat, hogy még csak véletlenül se hívd fel őket vagy írjál nekik üzenteteket egy partyzós este alkalmával. Beállítható kontaktokként, hogy átmenetileg kit hány óráig blokkoljon, például másnap délelőttig, amikor már valószínűleg tisztábban tudsz gondolkozni. (Például: Drunk Block, Android).
Kifogáskereső, realisztikus hanghatásokkal (Fake-An-Excuse – iOS). Ha hirtelen nem jut eszedbe semmi, milyen indokkal bújj ki valami alól, csak válassz ki egy kifogást a listából és hanghatásokkal teszi reálisabbá a telefonod a „történetet”.

Ha már veled is előfordult, hogy belecsúfított a mozi élményedbe, hogy ki kellett sietned a mosdóba ez az applikáció neked szól. Válaszd ki a folyamatosan bővülő adatbázisból a megnézendő filmet és az applikáció egy diszkrét rezgéssel jelzi, hogy mikor ideális mosdóba menned, hogy ne a legjobb jeleneteket hagyd ki. Mindeközben szöveges tartalmat kapsz arról, amiről lemaradtál. (RunPee – iOS, Android)

app1

Valószínűleg a szórakoztató marhaságok terén a fantázia határtalan.

Jópár éve az egyik ilyen ikonikus játék a Dumb ways to die volt, (iOS-re és Andorid-ra is elérhető) ahol karaktereinket a legkülönbözőbb végzetes balesetektől kellett megmentenünk.
De éppenséggel versenyezhetsz haverjaiddal, hogy melyikőtök tud hamarabb letekerni egy teljes wc-papír tekercset! (Paper Racing-Andoriod). Vagy próbáld ki a Sausage Run-t (iOs, Android), ahol a rohangáló kolbászkánkat kell megmentenünk a konyhában, a tűz- és különböző daraboló eszközök veszélyétől!
Hiányzik a klasszikus Tamagotchi app? Elérhető a játék virtuális verziója, a régi eredeti kinézettel. (iOS, Android)
Vagy csak vicceld meg barátaidat, a hajvágó hangját utánzó és rezgő applikációval (Real Razor –iOS, Android). Tartsd valaki hajához hátulról, és a megijedés garantált!

app2

App-ek különböző helyzetekre

  • Haircaster (iOS), mely az időjárást a hajad szempontjából elemzi (páratartalom, szél, eső, hőmérséklet) és hajápolási tanácsokkal lát az aktuális időre vonatkozóan. Mely nap ideális egy bonyolultabb frizura elkészítéséhez, s mikor válassz csak egy egyszerű megoldást, mert úgyis hamar tönkremegy az időjárás miatt.
  • Parázol? Paranormális tevékenységek mérője (Paranormal EMF Meter – iOs, Android).
  • Vagy épp lefordítja, amit a körülötted lévő szellemek mondanak. (Spirit Story Box – iOS).
  • Stresszes vagy? Pukkasztgass buborékos fóliát virtuálisan. (Bubble Wrap – iOS, Android).
  • Magányos vagy? A Honey, It’s Me applikációnál egy csinos, virtuális lány napi négyszer videóhívást kezdeményez feléd és jópár előre felvett szövegből válogatva érdeklődik felőlfed. (Honey, It’s Me – iOS)
  • Játék app a macskáitok számára? Tappancsukkal elkaphatják a képernyőn rohangáló egereket. (Game for Cats – iPhone)

Végezetül néhány menő app

(Google SkyMap – Android) Az applikáció a GPS segítségével valós idejű információkat jelenít meg az égbolt felé tartva, csillag neveket és csillagállásokat is beleértve. Ennek feltétele, hogy a telefonod rendelkezzen iránytű érzékelővel. Jópár olyan applikáció található Androidra, melyekkel egy kis pop-up ablakra csökkenthetőek a Youtube videók, így más applikációk használata közben is hallgathatjuk a playlistünk zenéit. (Például: Bubble Tube – Android). Főleg olyan készülékeknél hasznos, melyeken nincs osztott képernyős mód.
Szereted több oldalra rendezgetni az ikonjaidat és widget-jeidet? A FiveWallpapers-el (Android) be tudsz állítani mindegyik kezdő képernyődhöz külön háttérképet.
Válogass okostelefonjaink közül és tölts le mindenféle vicces applikációkat, hogy jókat szórakozz!

Szólj hozzá elsőként!

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*